Heti kérdés.. Május 20-1.

“Miért (nem) tetszene az az ötlet, hogy az aktuális heti kérdést németül vagy angolul kellene megválaszolni?”

Elöljáróban csak annyit, hogy véleményem szerint, ezen csatornán történő kérdezz- felelek-et anyanyelvünkön volna ildomos folytatni..

 

Április idusa (Hét Kérdése)

“Milyen típusú feladatokat és milyen szempontok alapján tudsz elképzelni nyelvórai értékeléssel, azaz osztályzással?”

Szerény megítélésem szerint; a fentebb említett nyelvóra; a német nyelvi tanóra. (így az alábbi szöveg rá, és jelen esetben csakis rá vonatkozik, {félreértések elkerülése végett}, azonban nagy siker esetén kiterjeszthető a többi tantárgyra is!)

REFORMO ALA HOMO:

A feleletek, számonkérések számát leredukálhatnánk, továbbá az értékelésben szabadalmaztatnám, az egyénre szabott osztályzást. Ismertetném is dióhéjban: Xy diákot megvizsgálnánk a nyelv iránti érdeklődése alapján, számba vennénk ez idegennyelvvel kapcsolatos terveit, s amennyiben az érdeklődési szint és a tervek mértékének összegének hányadosa a tizes skálán 5 alatti értéket mutatna, a diákot könnyített feleletben részesítené a pedagógus…

Áprilisnak reggele, ismét A hét kérdése

“Mit tanulsz/tanulnál szívesebben osztálytársaddal/osztálytársaiddal, mint önállóan? Miért?”

Nem tartom ezt a kérdést értelmezhetőnek, valamint lényegesnek sem.. Szinte foghagymapréselőn kell kinyomkodnom magamból a választ, a fejemben megannyi kérdést szülő Hét témájára..

Nem tanulok szívesen.. ,bár inkább úgy fogalmaznék, hogy lusta vagyok energiák felkutatására, amelyek megszilárdítanának, s szorgalmat pumpálnának belém a szóbanforgó tevékenység iránt.. Évek óta nem tanultam együtt senkivel.. Emlékezetembe mélyülve mégis felrémlik egy kép, amikor erre vetemedtem egy pajtásommal,még hajdan; zsenge általános iskolás éveimben. Nos, abból nem tanulás, hanem mókázás, és kacagás kerekedett… a “tanulóidő” végezetével pedig minden merő egy tinta lett, leszámítva természetesen a fütezeket- munkafüzeteket. Így lehetne arra következtetni, hogy örömmel veszek részt az ilyesfajta szociális tevékenységben, azonban a társas tanuláshoz is megfáradt, és erőtlen vagyok. Lehetőleg nem ölöm meg emberi “kapcsolataimat” a Varázslatos Tanulás kollektivizálásával.

Rideg ideg

Szüntelen hatalmába kerít a bús való, csupán hátulgombolós vagyok.. Kicsiny gyermek, aki elképed a zúgó, tetszelgő Mindenség óriásán. A Tudás könyvtárának gigászi polcai közt elveszek, nem lelem a Jó ösvényt, az aranyló homokkal szórt utat. Nem érem fel a karnyújtásnyira magasló könyvhadat, nem értem az emberi szavakat. A tudatlanság tudatomba váj arasznyi léket, onnan szivárog az amorf kis valami, amit kilátástalan percek szőttek koponya-barlangomba. A képzetek s a valóságérzetet keltő illúziók roppant kötelet fonnak a Végtelen nyaka köré, fulladásig szorítva azt, míg a bölcs halál el nem marja…

Március vége avagy(újabb válasz heti kérdésre)

“Mivel lenne érdemes bővíteni a portfolios tevékenységeket?”

Meglágyult agyamban nem pulzál az elektronok vibráló egysége, ami ép ötlettel állna elő.. tán hírek, élmények, saját kreálmányok megosztása egymással.. elfogadhatónak tűnik.. Azonban tanulmányi előmenetelem, valamint az egyes tantárgyakra való felkészülésem állomásai, eredményeim, sikereim taglalására attól tartok nem itt fogok üres sorokat hagyni!

2. kérdése e periódusnak

“A héten elérkezett a második félévi projektek leadási határideje. Érdemes átgondolni a korábbi és a mostani projekt készítésének folyamatát.  “Az egyéni, a páros vagy a kiscsoportos projekt a kedvenced? Miért?”

Egyéni/ Páros: Jómagam az egyéni munkát preferálom, így tudom mit meddig, merre s hogyan. Nem kell a másikra utalva lennem, inkább bajlódom vele hosszabb ideig, minthogy ne lássam át a teenőimet. Természetesen belátom, hogy a csapatban való munka elősegíti a munkamegosztást, az egymás segítését, a kompromisszumkészség kifelesztését, mely a későbbiekben: munkahelyen igazán kedvező hatással lesz a csapat-beli résztvételre. Mégis képes vagyok felmérni saját határaimat, bár mindent mindig az utolsó pillanatra hagyok, halogatva a teendőket, úgy látom, hogy könnyebben vagyok képes önállóan elkészíteni a szóbanforgó irományt.

Március valamely hetének kérdése

“Mit teszel azért, hogy – nyelvi előkészítő osztályba járva – a nyelveket az átlagosnál sikeresebben sajátíthasd el? Mik a terveid a két nyelvvel?”

Ami tán említésre méltó, az volna, hogy angol nyelven tartom a kapcsolatot tengerentúli kedves ismerőseimmel, továbbá hogy a http://www.breakingnewsenglish.com/ híranyagait hallgatom olykor.

Német nyelvből önszorgalmam csírája sem fejlődött ki, sajnálatos módon..

Messzemenő terveim nincsenek,csupán szeretnék tudni eligazodni a Nagyvilágban, melyben egyre- egyre fontosabb a nyelv, konkrétan: Az angol nyelv.

Tömegpszichózis

“Tömegpszichózis: egyszerre 1500 juh vetette magát a mélybe

Kollektív állat-öngyilkosság színhelye volt Törökország, ahol egyszerre 1500 juh vetette magát le magát a mélybe.
Az eset az ország keleti részén, Gevas nevû település közelében történt, ahol a megdöbbent pásztorok tétlenül voltak
kénytelenek szemlélni, amint az elsõ juh a szakadékba ugrott, s õt követte az egész nyáj.
Végül négyszázötven juh lelte a szakadékban a halálát. A többiek túlélték a kalandot, mivel a tetemek növekvõ hegye
enyhítette a “késõn jövõk” számára a landolást.
A kár mintegy 100 ezer dollárra, azaz több mint 20 millió forintra tehetõ, ami érzékeny csapást jelent az érintett
huszonhat családnak.”

nem friss: 2005-ös hír..

Érdekes, hogy az állatok esetében is megfigyelhető a tömegpszihózis jelensége, hogy nem csak humanoidok körében van jelen a “csordaszellem”, az együvé tartozás szügsége.

Esti gondolat…

Egy megfáradt öregember ballag a puha hóban. A lámpafényben hullanak alá a pelyhek, ismeretlen melódiát játszva az éjszakában. A vénember nagyokat szippant a metsző hidegben. Tüdejét megtelíti a jeges levegő, feje kitisztul, gondolatok serege ver tábort elméjében. Vajon mikor veszik észre, hogy eltűnt? .. Őrültség volt útrakelni egy szó nélkül. Nem számít, hisz Hozzá megy. Évek óta fel kellett volna keresnie a sírt. Már nem is emlékszik rá, mikor járt utoljára a kisváros temetőjében. Igyekezett felidézni a számára oly kedves arcot. Elmosolyodott, látva a sugárzó nevetést, a varázslatos szempárt. Lépteit megszaporázta. Megérkezett hát.. Nyikorgó tábla jelezte a városka nevét: “Sea’schild” -olvasta nosztalgikusan, ízlelgetve a szeretett hely nevét. Szörnyen elfáradt, órákat gyalogolt a szúró fagyban, lábai ólomsúlyúvá váltak. Jobbra fordult, a part felé vette útját. A település aludt, csend honolt szerte, csak a víz moraja hallatszott nem messze. Edvard hatalmasat sóhajtott, könybelábadt a szeme a gyönyörködéstől. A tenger monoton csapkodta a part övezte sziklákat, nyugalom árasztotta el minden porcikáját. Elhaladt a sötéten ásító ablakok előtt, s hamarost a temető díszes kapujához érkezett. A sírok között lassan sétált, elidőzve egy-egy sírkő ismerős vésetét bámulva. Margaretéhez érve emlékek végtelen örvénye hasított belé, az önfeledt boldogság érzete, majd a mindent felemésztő űr tátogatta száját lelkében. Leborult a sírra, s az asszonyra gondolt. A kín méregként ölelte körül, az emlék, mi nap mint nap elkísérte. Zokogásban tört ki, úgy rázta a felszakadó sírás, akár egy csecsemőt. Percekig markolta a hőn szeretett nő jeges sírját, mikor zajt hallott a háta mögött.. Visongó hangok töltötték be a temetőt. Kereplők csattogása, vad kacajok villámlottak a földön kuporgó fejébe. Kik ezek és mit művelnek itt? – gondolta, s maró félelem szivárgott testébe. A rémes társaságból egy szikár alak kivált- észrevette őt. Két lépéssel mellette termett. Az sietve feltápászkodott, az érkező szemébe fúrta borostyán szempárját. A fiatal fiú trágárságok értelmetlen sorát zúdította a ziláló Edvardra. Szájából szivar és whisky bűze áradt. Az öreg arcára rémület ült ki, ám mikor megszólalt, hangja határozottan csengett. – Menjen útjára fiam.. kérem. Mire a megszólított kéjesen felkacagott, s hirtelen egy kődarabot ragadott kezébe. Hatalmas erővel vetette a férfi tarkójának. A fájdalomtól megszédült, összeroskadt, s a földre zuhant. Mintha évekbe tellt volna, míg a hó keblére borult. Érezte amint valami forró csordul végig a rácokkal barázdált arcán. Nem tudott megmozdulni. Kiabálni akart, de csak némán tátogott. A kegyetlen ifjú elszörnyedve nézte tettét: a kifordult végtagjaiba gabalyott lényt, majd ijedten, botladozva elszaladt. Ed egyre hidegebbet érzett, már-már folytogatóan dermesztőt, tagjaiból kiáramlott a vér. Alig látott, a vörös anyag egyre nagyobb foltban szinezte a fehéren ragyogó hótakarót. Itt a vég… – kúszott fejébe e gondolat. Képtelen kínok közepette kezét felemelte, s a mélyen szunnyadó szerelme sírkövére helyezte. Rá gondolt, s arra, hogy mellette szűnik meg létezni, ez békességgből és merő nyugalomból szőtt fátylat terített reá. Légzése lassult, majd leállt, ahogy a sokat szenvedett szív is, mely nem ver több táncot, s nem pumpálja élettel a törékeny testet, melyet hátrahagyva kel most újabb útjára…

Heti kérdés

“Mire adhat lehetőséget egy iskolai gála?” Ha részt is vettél benne: “Milyen élményeid voltak a felkészülés és az előadás során?

Véleményem szerint összekovácsol csapatokat, szorosabb emberi kapcsolatokat szül egy ilyen jellegű rendezvény. Az előadás alkalmával pedig szurkoltam a többi szereplővel együtt, nagyon örülök, hogy jól sikerült, és hogy sokan jöttek el a gálára.